István és Tímea esküvője
Hosszú töprengés és próbaidő letelte után úgy döntöttünk, hogy a következő évtizedeket is mindenképpen egymás mellett kívánjuk eltölteni. Szeretnénk, ha eme elhatározásunk megpecsételésének Ti is tanúi lennétek, ezért szeretettel meghívunk benneteket a 2024. augusztus 17-én 17 órakor az Inárcsi Nagycsaládosok Szeretet Egyesülete táborában tartandó esküvőnkre. Vendégfogadás 16:30-tól.

Nászajándék lista:

Ez egyszerre pofonegyszerű és kihívásokkal teli ugyanis csak egyetlen tétel van:
  1. Egy példányt kérünk egy olyan a könyvből ami nagy hatással volt rád és szerinted nekünk is tetszene.
Igen. felkészültünk arra, hogy némelyik könyvből több példányunk is lesz. Vagy mert már nálunk is ott van a polcon és/vagy mert többen is ugyanazt hozzátok. De ez nem probléma.

Helyszín:

A táborba sajnos a "Gázpászta kereszteződés"-től földúton lehet kijutni, de erősen reméljük nem lesz esőzés abban az időszakban mert az megnehezítené az oda illetve visszajutást. A geléria képein nem látszik a 2023-ban elkészült nagy fedett terület, de az esemény esővédelme megoldott. Igaz a jelek szerint eső nyomokban sem várható.

Dresscode:

Mivel nem egy hagyományos lakodalomat tervezünk, hanem esküvői elemekkel tarkított bulit, ráadásul erdei környezetben az egyébként is forró nyár egy igazán meleg időszakában, így könnyű nyári öltözetet javaslok. Sem én, sem a tanúm nem leszünk zakóban, de még nyakkendőt sem kötünk. Mindenki öltözzön úgy, hogy kényelmessen érezze magát.

Szállás:

A helyszínen tudnak szállást biztosítani annak aki helyben megszállna fejenként 3000Ft áron. Amennyiben élni szeretnétek ezzel a lehetőséggel azt időben jelezzétek, hogy a szükséges szobákat elő tudják készíteni.